Szerencsére a Microsoft gondolt a problémára, hogy gyakori telepítés, vagy több gép telepítése esetén automatizálni lehessen a folyamatot. Erre alkotott is egy jó kis programot, ami megalkotja a válasz file-t a telepítéshez. Most a programmal, és használatával fogunk foglalkozni.

Először is szükségünk lesz az említett setupmgr programra. Rajta van a telepítő CD-n, csak kicsit elő kell ásnunk.
A program a következő helyen található: “SupportToolsdeploy.cab” Mint látjuk, a deploy.cab egy tömörített file. Vagy egy tömörítő programmal kicsomagoljuk az általunk kívánt helyre, vagy a következő két parancsot írjuk be a start menü – futtatás ablakába:

md c:unattended
expand -f:* deploy.cab c:unattended

Ekkor a kicsomagolt tartalom a c:unattended mappába kerül.
Most, hogy meg van a program, nem kell mást tennünk, mint elindítani a kitömörített mappából a Setupmgr.exe file-t. Most már csak végig kell mennünk a kérdéseken, hogy elkészüljön a telepítő file.

Az első ablakban, ki tudjuk választani, hogy új file-t akarunk létrehozni, vagy a egy meglévőt módosítani.

A következő ablakban, a “Windows felügyelet nélküli telepítése” opciót válasszuk.

A harmadik lépésnél kiválasztjuk, hogy melyik rendszerhez kívánunk felügyelet nélküli telepítő file-t létrehozni.

Elérkeztünk az első komolyabb kérdéshez. Az itt felsorolt listából kettőt részleteznék komolyabban, mivel beavatkozás nélküli telepítésen fáradozunk.
Teljesen automatikus. – Erre akkor lesz szükségünk, hogy ha saját telepítőt csinálunk a gépünkhöz. A módszer arra törekszik, hogy a telepítés egyetlen fázisában se legyen választási lehetőség, a rendszer beavatkozás nélkül települjön.
Párbeszédpanelek elrejtése. – Ezt a metódust érdemes akkor használni, ha általános telepítő CD-t akarunk létrehozni. Érdemes ilyenkor meghagyni mondjuk a név megadásának lehetőségét a felhasználónak.
Ha kiválasztottuk a nekünk tetsző metódust, továbbléphetünk.

A következő kérdésnél a “Nem, ez a válaszfile CD-s telepítéshez lesz felhasználva” opciót válasszuk.
Ha a “Teljesen automatikus” telepítést választottuk, akkor itt feljön az ablak a licensszerződés elfogadására. Jelöljük be a négyzetet, és menjünk tovább.
Végre eljutottunk a kérdések megválaszolásának lehetőségéhez. Szépen meg tudjuk adni a telepítésnél jól ismert kérdésekre a választ. Ha “Teljesen automatikus” telepítést választottunk, akkor minden kérdésre meg kell adni a választ, addig nem enged tovább a program. Ha viszont “Párbeszédpanelek elrejtése” opcióval léptünk tovább, akkor elég azokat a választásokat meghatározni, amiket akarunk. A nem definiált kérdéseket, a telepítő a telepítés folyamán fel fogja tenni.

Ha mindent beállítottunk, akkor eljutunk a file generálásának ablakához. Mentsük el a file-t tetszés szerinti mappába, de arra mindenképpen ügyeljünk, hogy a file neve winnt.sif legyen a felajánlott Unattended.txt helyett. Ha esetleg mégis rossz néven mentettük volna el, akkor sincs baj, csak át kell neveznünk.

Ha elmentettük a file-t, akkor egy összegző ablakot látunk magunk előtt, amit a jobb felső sarokban lévő X-el tudunk bezárni.
Ezennel el is készült a válaszfile. Ha használni akarjuk, csak be kell másolni a windows telepítő mappa I386 könyvtárába.