Korábbi cikkemben bemutattam az avast egyéni telepítését, azonban nemrég megjelent az új avast 2014-es verzió.  A program frissítése mindig körülményes, mert a művelet közben könnyű átállni a fizetős verzióra ami 20 nap után kikapcsol, ezáltal védelem nélkül marad a gépünk (vissza lehet állni az ingyenes verzióra, de ez sem egyszerű művelet). A következő leírásban bemutatom, hogyan maradjunk az ingyenes verziónál, valamint ejtek néhány szót azokról a modulokról amiket érdemes használnunk.

Az óra mellett lévő avast ikonra kattintsunk JOBB egérgombbal, majd válasszuk a Frissítés -> Program menüpontot. Ezután egyből felugrik az ablak, ahol ki kell választanunk melyik verziót szeretnénk használni. Itt az ingyenes verzió megtartásához a szürke Update gombra kell kattintanunk.

Frissítés

Update

Ezután el kell fogadnunk a szerződési feltételeket, majd  meg kell várnunk amíg a program letölti az új verziót és feltelepíti. A telepítés befejezéséhez, újra kell indítanunk a számítógépet. Újraindítás után egy szép leírás fogad minket, ami bemutatja az újításokat.

Hasznos modulok

Mint írtam, a korábbi verziókban nem minden modul működött zökkenőmentesen. A 2014-es verzióban azonban mind erőforrás felhasználás, mind hatékonyság tekintetében javult a helyzet. Az alábbi két modul használata különösen hasznosnak bizonyult mind az infoaxe vírus, mind a Nemzeti Nyomozó Iroda vírus elhárításában:

  1. Böngésző takarító: A modullal megtisztíthatjuk a böngészőnkbe települt kereső szolgáltatásokat, egyéni kezdőlapokat. Remekül működik, hatékonyan leszedi többek között a flipora, babylon, ask toolbar bővítményeket is.
  2. Böngésző védelem: Lényegében ez egy böngészőkbe beépülő bővítmény, ami a visszajelzések szerint osztályozza a honlapokat. Ha keresésnél használjuk, a találati eredmények mellett megjeleníti az oldal besorolását a felhasználók visszajelzései alapján. Értelem szerűen csak a zöld besorolást kapott oldalak látogatása ajánlott. Ezen kívül még hatékonyan blokkolja az oldalakon lévő reklámokat és a felugró ablakok többségét.

Tapasztalatom szerint ezen két modul nem terheli le a régebbi gépeket sem, bár a böngésző védelem kicsit lelassítja az oldalak betöltését, de működése tagadhatatlanul hasznos.